Tóth Zoltán a Leader of The Year TOP10 jelöltjei között

Vannak alkalmas cégek és vezetők, vannak a jól teljesítő cégek és vezetőik, és vannak a kiemelkedően teljesítő vállalkozások, és azok vezetői. Utóbbiak közül választja meg a Bizalmi Kör – Vezetői Klub minden évben azt az egy személyt, aki az adott évben az Év vezetője lesz. A versenyt cégmérettől függően, több kategóriában meghirdetik, a jelöltek köre pedig fokozatosan szűkül, hiszen a Leader of The Year cím tulajdonosa csak egyetlen személy lehet.

Cégünk egyik tulajdonosa, Tóth Zoltán is bekerült ebbe az önmagában is illusztris válogatásba középvállalati kategóriában. A továbbiakban már szubjektív válogató körök következnek majd, míg december 1-én kihirdetik minden kategória győztesét. A döntést kívülről nem lehet befolyásolni, ezért csak drukkolni tudunk, és gratulálni az eddigi sikerhez! Szurkoljatok velünk!